Newcastle United Blog - Újkastély

Eljött a finálé ideje, Manchester United-Newcastle United beharangozó

2023. február 26. - Gyul4

A Newcastle United szurkolói 24 éve várnak erre a pillanatra. A Szarkák hazai kupa döntőjében léphetnek pályára, és esélyük lesz arra, hogy véget vessenek az 54 éves trófeaínségnek. 

bruno-fernandes.jpg

Ahhoz, hogy ez megtörténjen, Eddie Howe fiainak győznie kell a Manchester United ellen a Ligakupa döntőjében a Wembleyben.

Newcastle United

A Newcastle United reményekkel tele, de egyben félelemmel is utazik a Wembleybe. Az utóbbi időben nem olyan magas a csapat formája, mint amilyen a szezon elején volt. A csapat legutóbbi tizenegy mérkőzéséből mindössze csak négyet nyert meg. A fő problémát a kapu előtti "impotens" játék okozta az utóbbi időben.

Ráadásul a Szarkák helyzetét az sem könnyíti a mérkőzés előtt, hogy a Liverpool elleni bajnoki mérkőzésen piros lapot kapó Nick Pope eltiltás miatt nem lehet ott a pályán. Martin Dubravka szintén kiesett, mivel ebben a szezonban a Manchester United kölcsönjátékosaként már pályára lépett a Ligakupában, így ő rá sem számíthat Howe.

karius1_1.jpg

A kaput így minden bizonnyal az a Loris Karius fogja védeni, aki eddig mindössze csak 45 percet védett a Newcastle kapujában, azt is egy Al-Hilal elleni (5-0) barátságos mérkőzésen. A német hálóőrnek a saját démonjaival is szembe kell néznie, legutóbb amikor kupa döntőben védett (2018-as Bajnokok Ligája döntő), akkor mindenki a bakijairól jegyezte meg. Itt a lehetőség, hogy feledtesse mindenkivel azt az estét ma este.

Jó hír, hogy Bruno Guimaraes az eltiltásának a letöltése után visszatér a csapatba. Mindannyian tudjuk, az ő játéka mennyit jelent a csapatnak. Így a kapus posztot leszámítva, a legerősebb kezdőjét küldheti pályára ma Eddie Howe.

Manchester United

A Vörös Ördögöknél nem okozhat gondot a forma. Erik ten Hag csapata a januári Arsenal elleni vereség óta zsinórban kilenc mérkőzés óta veretlen, ebből hetet megnyertek.

A fáradtság nagyobb probléma lehet a manchesteriek számára. Míg a Newcastle a Ligakupa elődöntőjének a visszavágója óta csak három mérkőzést játszott, addig a Manchester United hatot (mindezt három-négy naponta). 

casemiro-degea.jpg

Csütörtök este a Manchester United hazai pályán a Barcelona ellen harcolta ki a továbbjutást az Európa-ligában. A mérkőzésen az utóbbi időben remek formában futballozó Marcus Rashford kisebb sérülést szenvedett el. Ennek ellenére minden bizonnyal ott lesz majd a manchesteriek kezdőjében.

Erik Ten Hag a következő játékosokra nem számíthat ma este: Christan Eriksen, Donny van de Beek és Anthony Martial.

Várható kezdőcsapatok

Newcastle: Karius; Trippier, Schär, Botman, Burn; Guimaraes, Longstaff, Willock; Joelinton, Almirón, Wilson. 

Manchester United: de Gea; Dalot, Varane, Martinez, Shaw; Casemiro, Fred; Antony, Fernandes, Sancho; Rashford.

A bejegyzés trackback címe:

https://newcastleunited.blog.hu/api/trackback/id/tr8718058548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása