Newcastle United Blog - Újkastély

Magasságok és mélységek – Ilyen volt a 2023/24-es szezon

2024. május 27. - Mark29_

Egy évvel ezelőtt eufórikus hangulat szállta meg a Tyne partját. A Newcastle United negyedik helyen végzett a bajnokságban, és ezzel a klub húsz év után ismét bejutott a Bajnokok Ligájának csoportkörébe. Az öltözőben, a szakmai stábban és a vezetőségben is tökéletes volt az összhang, mindenki pozitív hangulatban várta a következő szezonnal járó új kihívásokat.
bl.jpg

A kezdeti lendület aztán a fokozódó meccsterhelésben alábbhagyott, a keret pedig a sorozatos sérülések következtében jelentősen megfogyatkozott. A szezon közepén bekövetkezett mélyrepülés után tavasszal ugyan hellyel-közzel kiegyenesedett a Newcastle, de végül előbb a TOP 6-ról csúsztunk le, majd egy héttel később kiderült, hogy az európai kupaindulásról is.

Másfél évvel a tulajdonosváltás után a Newcastle projektje három lépéssel azelőtt járt, mint amit előzetesen terveztek, de az ebből következő esetleges negatívumokkal vagy nem foglalkozott a vezetőség, vagy csak azt hitték, hogy a meglévő lendület csak fokozódni fog, és sikerrel tudják venni az új akadályokat. Itt hibáztak, ha egyáltalán hibáztak. Az biztos, hogy egyrészt a különböző sorozatok sorsolásai kimondottan balszerencsések voltak, másrészt olyan sérüléshullám tépázta a csapatot, ami már inkább volt egy cunami. Augusztusban azonban ez még csak a jövő zenéje volt.

Augusztus

Az átigazolási időszakban immár nem csak a Financial Fair Play, hanem a PSR (Profit and Sustainability Rules) kritériumainak is meg kellett felelni. Ez utóbbi egy belső, azaz Angliában jelenlévő szabályozás, ami mindig hároméves periódusban vizsgálja a csapatok pénzügyi fenntarthatóságát, a bevételeik és a kiadásaik tükrében. A képlet pofon egyszerű: 105 millió fontnál nem lehet nagyobb a veszteség a vizsgált időszakokban. Ezen bukott meg az Everton, akik az új stadionjuk építésével kapcsolatos különböző kiadásaik kifizetését hiába próbáltak a szabályoknak megfelelően ütemezni, a számok még így sem kedveztek nekik. Ugyanez a szabályozás eredményezett pontlevonást a Nottingham Forestnél is, csak náluk a rengeteg játékos transzfer után nem jött ki a matek. Itt említsük meg gyorsan, hogy ez a különbség köztük és a Manchester City között. Az említett két klub esetében az általuk bevallott számok nem stimmeltek, míg a City-nél a mérleg nagyon is rendben van. Azt viszont vizsgálják, hogy a lejelentett bevételek valósak-e. A Newcastle korábbi vezetősége alatt, ha valami rendben volt, akkor az a fenntarthatóság. Mike Ashley ugyan előnytelen, kevés bevételt hozó szponzori szerződéseket kötött, viszont a kiadás oldalon szereplő összegek még alacsonyabbak voltak. A PIF mindkettőn változtatott, és az első másfél évben viszonylag szabadon ruházhatott be a klubba. A szponzori szerződések egy része azonnal növelte a bevételi oldalt, de például az Adidas-szal kötött megállapodás csak a 2024/25-ös szezontól hozza majd öt éven át az évi 40 millió fontot.

szobo.jpg

Ennek tükrében egy meghatározó, és két-három kiegészítő igazolásban lehetett gondolkodni, ami már eleve eléggé vékony jég kategória, ha abból indulunk ki, hogy egy BL-ben induló csapat keretét kellett (volna) mélyíteni, vagy upgradelni. A meghatározó igazolást a középpályára képzelte el a vezetőség, és nagyjából egyszerre kezdtek el tapogatózni Szoboszlai Dominik és Sandro Tonali irányába. Az RB Leipzignál konkrét, egy bizonyos időintervallumban aktiválható kivásárlási záradékot tettek Dominik szerződésébe, aminek értelmében körülbelül 70 millió euróért (60 millió fontért) hajlandóak voltak megválni a magyar válogatott csapatkapitányától. A Newcastle vezetősége nem aktiválta a záradékot, valószínűnek tartotta, hogy a határidő lejárta után olcsóbban meg tudják szerezni Szoboszlait, és közben egyeztettek a Milannal Tonaliról. Említsük meg gyorsan, hogy mi a funkciója a kivásárlási záradéknak. Amikor valakinek van ilyen a szerződésében, az azt jelenti, hogy a klub nem alkudozik a vevővel, ha az hajlandó ezt az összeget megfizetni. Onnantól kezdve már csak a játékost kell meggyőzni a váltásról. Ezek az összegek abban a pillanatban amikor bekerülnek a szerződésbe túl vannak árazva. A klub reméli, hogy a játékos marad, hosszabb távon tervez vele, de tudja, hogy értékes, ezért beletesz a megállapodásba egy olyan összeget, amiért már hülyeség lenne nem elengedni, és amit valószínűleg nem sok vevő hajlandó megadni. Ha mégis? Hát akkor vigye. A hazai sajtó persze ebben a konkrét esetben azt a következtetést vonta le, hogy a záradék aktiválási határidőjének lejárta után Dominik ára megugrott volna, ezért tulajdonképpen addig lehetett „akciósan” megszerezni. Valószínűleg ez téves megközelítés. Szabad tárgyalások során esélyesebb, hogy 30-40 millió font közötti összegért lemondott volna róla a Leipzig, akiknek még így is komoly sikersztori lett volna Dominik felépítése.

Azt, hogy ez valóban így történt volna, soha nem tudjuk meg, mert a Liverpool megjelent, és egyrészt letették a Lipcse asztalára a kivásárlási összeget, másrészt Dominiknak olyan kondíciókat kínáltak, amire szívesen rábólintott. Amint a Vörösök megkeresése megtörtént, a Newcastle hivatalosan is kiszállt ebből a transzferből.

 ton.jpg

Tonali kapcsán viszont meglepően jól haladtak a tárgyalások, a Milan drukker középpályás, akivel hosszútávon csapatkapitányként számoltak Olaszországban végül 55 millió font ellenében a Newcastle játékosa lett. A Milan, ha nem is olcsón, de gyorsan lemondott az egyik legígéretesebb játékosáról, az – olasz kluboknak – igencsak jelentős átigazolási díj miatt. Legalább is akkor ezt hittük, hogy a pénz lehetett az egyetlen indok.

A másik két jelentős igazolás két PL kieső csapatból érkezett. Harvey Barnes (Leicester City) és Tino Livramento (Southampton) sem volt olcsó. Barnes 38 millió, Livramento pedig 35 millió fontba került. Mindkét klub örömmel ment bele a transzferbe, hiszen ilyenkor a kieső tv-s pénzeket muszáj pótolni valahogy. A Leicester City-nek így is kiemelten fontos volt az azonnali visszajutás, mert ha a PL szinvonalú bérkeretükkel maradtak volna a Champoban, azzal a PSR szabályoknak biztosan nem tudtak volna megfelelni. Közben az is kiderült, hogy a playoff döntőjében a Southampton is kiharcolta a visszajutást.

Érkezett még 6 millió fontért Yakuba Minteh, aki azonnal ment is Rotterdamba, hogy egy évet kölcsönben töltsön a Feyenoordnál. Szintén sikerült megszerezni Chelsea-től kölcsönbe Lewis Hallt, akire vételi opciója van a Newcastenek 28 + 7 millió font összegben.

Távozó oldalon is volt mozgás, igaz nem akkora, mint azt a vezetőség remélte. A sikeres kölcsönszerződés után eligazolt Chris Wood (Nottingham), majd távozott Karl Darlow (Leeds), Allan Saint-Maximin (Al-Ahli) és Javier Manquillo (Celta Vigo)       . Kölcsönbe ment Jamaal Lewis, Jeff Hendrick, Isaac Hayden, Garang Kuol és Ryan Fraser is. Ciaran Clark és Matty Longstaff nem kapott új szerződést.

A nyári amerikai haknit (PL Summer Series) és a hazai felkészülési mérkőzéseket is sikerrel vette a csapat, majd a nyitófordulóban azt az Aston Villat fogadták, amely Unai Emery irányítása alatt már az előző szezon végére kezdett egyre jobban összeállni. Eleve bajnokság eleje elég feszesre sikerült, a sorsolás finoman fogalmazva sem volt egyszerű. A Villa ellen az első félidőben a tavalyi évben megszokott darálással, a másodikban pedig a feltolt védelmen átrugdosott labdákkal 5-1-es győzelmet arattunk. A bajnokság első gólját az új igazolás, Sandro Tonali szerezte, Isak duplázni tudott, a másik friss szerzemény, Harvey Barnes pedig előbb egy gólpasszt adott Callum Wilsonnak, majd ő maga is betalált.

tonvilla.jpg

A második fordulóban az Etihadban egy teljesen vállalható 1-0-ás vereség következett a Manchester City ellen, a harmadik játéknapon pedig a Liverpoolt fogadtuk. A darálás itt is működött Anthony Gordon góljával vezetést is sikerült megszerezni, sőt, a Pool viszonylag korán emberhátrányba került. Talán a tavalyi évben elszenvedett kettős vereség, talán a rutintalanság volt az oka, de a Newcastle űzte, hajtotta a második gólt, hogy lezárják a meccset. Ahelyett, hogy átadták volna a területet a tíz emberrel játszó, egyre fáradó ellenfélnek, mentek előre továbbra is, ami megbosszulta magát. A hajrában Salah kétszer is kiugratta a nem sokkal korábban beállt Darwin Nunezt, aki kíméletlenül használta ki a védők hibáját és két tanári gólt szerzett.

Eredmények:

Newcastle – Aston Villa 5-1

Man. City – Newcastle 1-0

Newcastle – Liverpool 1-2

Szeptember

Gyűltek a fellegek Newcastle felett. Sandro Tonalit az olasz hatóságok kihallgatták, majd megvádolták tiltott fogadási tevékenységgel. A történet Torinóban kezdősött. Nicolo Fagioli, a Juventus játékosa szerencsejáték függősége annyira kezelhetetlenné vált, hogy állítólag már a maffia is fenyegette. A fiatal középpályás viselt dolgairól az olasz labdarúgószövetség is tudomást szerzett. Valószínűleg vádalku keretében nevezte meg azokat a csapattársait, akikkel az U21-es válogatott összetartásain rendszeresen játszottak tiltott szerencsejátékokat. Tonali is a listán volt, és végül vele statuáltak példát. A végső döntésig azonban játszhatott, és a Newcastle igényt is tartott rá.

telemmglpict000347466197_16935014087000_trans_nvbqzqnjv4bqpvlberwd9egfpztclimqf0rf_wk3v23h2268p_xkpxc.jpeg

A Bajnokok Ligájában is sorsoltak, a Newcastle pedig a halálcsoportba került a Milan, a PSG és a Dortmund mellé. A bajnokságban a Brighton elleni kínos vereség után a Brentford legyőzése következett, amivel egy szép sorozat vette kezdetét. A BL-be történő visszatérésre a San Siroban került sor a következő héten, ahol a Milan ugyan végig dominált, de az eredmény 0-0 lett. Sőt, a hajrában Longstaff lövésével majdnem a győzelmet is sikerült megszerezni. Hétvégén a Sheffield United ellen történelmi, 8-0-ás győzelmet aratott a Newcastle, nyolc különböző gólszerzővel. Ismét egy hétközi találkozón kellett részt venni, ezúttal a Ligakupában, ahol a Manchester City volt az ellenfél. Howe és Guardiola is szépen rotált, majd a második félidőben kezdtek bejönni az alapemberek. A Newcastle Isak góljával szerezte meg a vezetést és később kiderült, hogy ez a találat továbbjutást ért. A svéd támadón már ekkor látszott, hogy ha egészséges marad, akkor nagyon jó szezonja lesz. A hónap utolsó mérkőzésén a Burnley legyőzéséből is góllal vette ki a részét.   

Eredmények:

Brighton – Newcastle 3-1

Newcastle – Brentford 1-0

Milan – Newcastle 0-0 (BL)

Sheffiled Utd – Newcastle 0-8

Newcastle – Manchester City 1-0 (Ligakupa)

Newcastle – Burnley 2-0

Október

Októberben a nemzetközi (és a hazai) helyzet is fokozódott. A hónap első meccse sok szavazáson elnyerte a szezon mérkőzése címet. Az első hazai BL összecsapáson a Newcastle 4-1-re ütötte ki a végső esélyesek közé sorolt, és végül az elődöntőig jutó Paris Saint-Germain-t. Isak mellett két helyi születésű játékos, Dan Burn és Sean Longstaff is betalált, de a kegyelemdöfést Fabian Schär hosszabbításban szerzett bomba gólja adta meg.
33xh83h-preview.jpg

Londonban a West Ham elleni bajnoki döntetlen miatt sem szomorkodott senki, az ezt követő válogatott szünet alatt viszont komoly változás történt. Sandro Tonalit a pénzbírság és a rehabilitációs programban való részvételre kötelezés mellett 10 hónapra tiltották el, de „csak” a mérkőzésektől. A játékos mindenben együttműködött a hatóságokkal, ezért az eltiltás nem vonatkozott az edzésekre és klub egyéb rendezvényeire. A büntetés hossza viszont még így is három hónappal több, mint az egész fogadási botrányt kirobbantó Fagioli esetében, aki tavasszal már szerepelhetett a Juventusban és Spalletti az EB keretbe is beválogatta.

A szűk kéthetes kihagyás után a Crystal Palace-t magabiztosan győzte le a csapat, hétközben viszont a Dortmund elvitte a három pontot a St. James’ Parkból. Végül egy találkozó maradt októberre, egy döntetlen a Wolves ellen, mint már annyiszor a két klub közös történelmében.

Eredmények:

Newcastle – PSG 4-1 (BL)

West Ham – Newcastle 2-2

Newcastle – Crystal Palace 4-0

Newcastle – Dortmund 0-1 (BL)

Wolves – Newcastle 2-2 

November

Igazi hullámvasút következett. A ligakupában a City után a másik manchesteri csapatot kaptuk ellenfélnek. Az Old Traffordon meglepően simán 3-0-val sikerült továbbjutni a Manhester Uniteddel szemben. Három nappal később pedig egy nagy vihart kavart góllal a Newcastle legyőzte az Arsenalt. Gordon találata után három különböző szituációt vizsgált a VAR. Kint volt-e a labda Willock beadása előtt? Ellökte-e Joelinton a védőjét? Lesen volt-e Gordon? A VAR szobában és később a hivatalos jelentésben is mindhárom kérdésre a NEM válasz született, az Arsenal szurkolók egy részében viszont a mai napig ott van a tüske emiatt a meccs miatt.
eccb8300-7f22-11ee-8466-e55eb0f5286e.jpg

A BL-ben Dortmundban, a híres Sárga Fal előtt kellett volna pontokat szerezni, de a BVB simán hozta azt a mérkőzést is. Négy nappal később pedig a Bournemouth nyert bántóan könnyen. A mérkőzés után a szurkolók Trippiert találták meg, és kérték számon a gyenge forma miatt, a csapatkapitány pedig beleállt a vitába. Tegyük hozzá, hogy ekkorra már tele volt a csapat sérültekkel, a 17 éves Lewis Miley szinte minden találkozón pályára lépett.
skysports-tino-livramento-newcastle_6376126.jpg

A mélypont után a hónap végén megint jó teljesítményeknek örülhettünk. A Chelsea legyőzése mindig komoly skalp, és ezúttal nagyon simán sikerült otthon tartani a három pontot. Az utolsó BL csoportmeccsen a PSG elleni mérkőzés csak a szerencsén… dehogy, a VAR szobán múlott. A 92. percben a labda a passzba belelépő Livramento combjáról pattant a teste mellett, természetes tartásban lévő könyökére, azonban hosszas vizsgálat után úgy gondolták, jár a tizenegyes. A fociban nincs HA, úgyhogy ne is kezdjünk el számolgatni.

 Eredmények:

Man. Utd – Newcastle 0-3

Newcastle – Arsenal 1-0

Dortmund – Newcastle 2-0 (BL)

Bournemouth – Newcastle 2-0

Newcastle – Chelsea 4-1   

PSG – Newcastle 1-1 (BL)

December

Az év utolsó hónapjára nyolc mérkőzés sűrűsödött a versenynaptárba. A Manchester United ellen még jobb volt a játék, mint korábban a ligakupa mérkőzésen. Sikerült is nyerni Gordon góljával, aki a Liverpool, az Arsenal és a Chelsea után újabb Big Brand Six csapat ellen volt eredményes. A fontos győzelem után három borzalmas mérkőzés következett. Az Everton és Tottenham ellen tükörsima vereséget szenvedett a Newcastle, míg az utolsó BL csoportmeccsen hiába szerezte meg Joelinton a vezetést, a Milan fordítani tudott. A találkozó alatt figyelve a Dortmund és a PSG összecsapását is volt, amikor továbbjutó helyen voltunk, és volt, amikor az EL-ben folytathattuk volna tovább. Végül azonban a negyedik helyen zártunk. A Dortmund és a PSG továbbjutott a Milan pedig az Európa Ligában folytathatta.
mi.jpg

A bajnokságban a Fulham legyőzése mindig emlékezetes lesz Lewis Miley első PL gólja miatt, azonban ez a siker nem tudott komoly lökést adni a hátralévő meccsekhez. A Chelsea ellen a ligakupa találkozón a korábbi hetekben többször is hibázó Trippier ismét rossz napot fogott ki. A bizonytalansága miatt kiegyenlített a Chelsea, majd a büntetőpárbajt is a Londoniak nyerték. Valami nagyon félre ment, és a helyzet csak rosszabb lett, amikor a Luton és a Nottingham is három-három pontot szerzett az év utolsó két mérkőzésén.  

Eredmények:

Newcastle – Man. Utd. 1-0

Everton – Newcastle 3-0

Tottenham – Newcastle 4-1

Newcastle – Milan 1-2 (BL)

Newcastle – Fulham 3-0   

Chelsea – Newcastle 1-1, büntetőkkel 4-2 (Ligakupa) 

Luton Town – Newcastle 1-0

Newcastle – Nottingham 1-3

Január

A borzalmas évzárás után az új évben sem lassult a tempo. A rossz forma leginkább a védekezésben mutatkozott meg. A Nick Pope vállsérülése miatt pályára kerülő Martin Dubravka rekord mennyiségű lövést kapott a Liverpool ellen. Hatalmas bravúrokat mutatott be, igazából neki köszönhető, hogy a Pool „csak” négy gólt tudott szerezni. A következő mérkőzés a Wear-Tyne derbi volt Sunderlandben. Utoljára 2016 tavaszán játszottunk a fekete macskák ellen. Akkor a szezon végén kiestünk, majd a Sunderland követte a példánkat és így elkerültük egymást a bajnokságban. A szomszédok azóta a harmadosztályt is megjárták, és bár onnan vissza tudtak kapaszkodni, a Champo idén is esélytelen volt, hogy feljussanak. A kupameccsen a Sunderland egyébként foghíjas lelátóira visszatértek a szurkolók és a parázs hangulat. Csak éppen nagyon kijött a minőség béli különbség, így a Newcastle 3-0-val simán jutott tovább. A találkozón nem volt VAR, a sunderlandiek ezért faragták is rendesen a srácokat. Össze is jött nekik egy kiállítás a hajrára.

 skysports-isak-newcastle_6413579.jpg

A kupasiker eredményezett egy kisebb önbizalom löketet, amire szükség is volt a City ellen, főleg amikor a bajnoki címvédő megszerezte a vezetést. A Newcastle Isak és nagycsapatok specialistája: Gordon góljaival fordított és viszonylag kézben tartotta mérkőzést. Ekkor azonban beállt Kevin De Bruyne, aki egy nem túl erős, de annál pontosabb lapos lövéssel előbb egyenlített, majd a 92. percben zseniális gólpasszt adott Oscar Bobbnak. A szezon utolsó két mérkőzésére idegenben került sor. A Fulham legyőzése az FA kupában nem volt meglepő, az Aston Villa elleni siker viszont annál inkább. Bizakodva lehetett várni a februárt.  

Az átigazolási időszakban semmi érdemleges nem történt. Az egyetlen érkező Alfie Harrison volt, aki az U21-es csapatba jött a Manchester City-től. A Standard Liege-től visszatért kölcsönből Isaac Hayden, de a sok sérülés ellenére sem volt neki hely, úgyhogy tovább is passzolták a QPR-nek, ismét kölcsönbe.

Eredmények

Liverpool – Newcastle 4-2

Sunderland – Newcastle 0-3 (FA kupa)

Newcastle – Man. City 2-3

Fulham – Newcastle 0-2 (FA kupa)

Aston Villa – Newcastle 1-3   

Február

A február sem volt rövid hónap, és nem a szökőév miatt. A Luton ellen majdnem sikerült megduplázni a decemberi leégést, de végül a sérüléséből visszatérő Harvey Barnes góljával sikerült legalább egy pontot a St. James’ Parkban tartani. A Nottingham és a Bournemouth elleni sem volt jó a játék, de legalább négy pontot tudtunk szerezni. Aztán jött az Arsenal… Hogy az őszi mérkőzés miatt nyertek simán, vagy csak mert annyival jobb csapat, az igazából lényegtelen. Valószínűleg egy kicsit mindkettő. A hónap utolsó meccse egy jó kis izgalmas kupacsata volt a szebb napokat is látott Blackburn Rovers ellen.

 barnes.webp

Eredmények:

Newcastle – Luton Town 4-4

Nottingham – Newcastle 2-3

Newcastle – Bournemouth 2-2

Arsenal – Newcastle 4-1

Blackburn – Newcastle 1-1, büntetőkkel 3-4 (FA kupa)   

Március

Az egész szezonra jellemző kiszámíthatatlan forma a márciusi eredményekben is szépen tetten érhető. A Wolves elleni sima győzelem után két vereség következett. A Chelsea elleni eredmény alapján azt gondolhatnánk, hogy szoros mérkőzés volt. Nem volt az. Az FA kupában sikerült a legnehezebb, még talpon lévő ellenfelet megkapni. A City ellen a döntetlenre is csak a kezdő sípszóig volt esélyünk, szinte az egész meccsen lehetett érezni, hogy ennyi volt a kupaszereplés. A hónap végére maradt egy adrenalin koktél, egy kis eufóriával megbolondítva. A West Ham United 3-1-es vezetés birtokában egész egyszerűen elkezdett leengedni, majd ki is pukkad. A 4-3-as győzelemben ezúttal is Harvey Barnes volt a főszereplő, aki csereként beállva duplázni tudott.

Eredmények:

Newcastle – Wolves 3-0

Chelsea – Newcastle 3-2

Man. City – Newcastle 2-0 (FA kupa)

Newcastle – West Ham 4-3

Április

Ráfordultunk a hajrára. Hiába tért vissza néhány sérültünk mindig voltak újabb hiányzók. Az Everton elleni mérkőzést még így is hozni kellett volna, viszont a Fulham otthonából legalább sikerült győztesen távozni. Jött megint a Tottenham. Szinte napra pontosan egy évvel korábban a Newcastle 6-1-es történelmi vereséget mért a Spursre, akik az első félidő felénél már 5-0-ás hátrányban voltak. Azóta Londoniak ősszel revansot vettek ugyan, most viszont ismét nagy pofonba szaladtak bele. Ahogyan a City elleni hazai meccsen, most is pár perc leforgása alatt lőtt gólt Isak és Gordon is. Utóbbi ezzel kipipálta a nagyokat, hiszen most már a City, az Arsenal, a Pool, a Chelsea és a Manchester United után a Spurs ellen is eredményes tudott lenni. Howe lemeccselte Postecoglu-t, sima 4-0 lett a vége.
anthony-gordon-newcastle-united-scores-893826868.webp

Amikor azt hittük rendben mennek a dolgok, megint jött a rövidzárlat. Az Oliver Glasner érkezése óta sokkal jobban játszó Crystal Palace könnyedén verte a Newcastle-t, viszont a következő fordulóban a PL box zsákja érkezett a St. James Parkba. A Sheffield United elleni két mérkőzés összesített gólkülönbsége 13-1 lett, ami rekord a PL-ben. Még soha nem volt olyan párosítás, ahol egy szezonon belül ennyi gólt kapott volna egy csapat egy párosításon belül.

Eredmények:

Newcastle – Everton 1-1  

Fulham – Newcastle 0-1

Newcastle – Tottenham 4-0

Crystal Palace – Newcastle 2-0

Newcastle – Sheffield Utd 5-1

 

Május

Az utolsó hónapra úgy kanyarodtunk rá, hogy az európai kupaszereplés teljesen reális célnek bizonyult. A Sheffield után a másik kieső Burnley legyőzése könnyedén ment, viszont a tavalyi évhez képest visszaeső Brighton ellen csak egy döntetlenre futotta. A januárból elhalasztott Manchester United elleni találkozón is bőven benne volt a győzelem, végül egy fordulatos mérkőzésen kikaptunk az Old Traffordon.

A záró fordulóban le kellett győzni a Brentfordot és reménykedni, hogy a Bournemouth nyerni tud a Chelsea ellen. A Newcastle győzött, de a Chelsea is, így aztán a londoni kékek maradtak a hatodik helyen.

 isakbruno.jpg

Eredmények:

Burnley – Newcastle 1-4

Newcastle – Brighton 1-1

Man Utd – Newcastle 3-2

Brentford – Newcastle 2-4   

 

Az, hogy nem indul a Newcastle európai kupában, egy héttel később derült ki. A manchesteri házi kupadöntőben a City győzelmével a hatodik az EL, a hetedik az EKL küzdelmeiben vett volna részt. Viszont nem így alakult. A szezon legjobb teljesítményével a Manchester United legyőzte a bajnokot, így aztán ők mennek az EL-be a Chelsea pedig az EKL-be.

És mi marad a Newcastle-nek? Ideális esetben a TOP 4 a következő szezonban. Minden szurkolónak öröm a nemzetközi kupaszereplés, de őszintén szólva azt be kell látni, hogy ez a keret nem bírta el a BL okozta terhelést. Elsősorban nem a meccsek minősége, hanem a mennyisége miatt. A PL-ben a legtöbb, sérülés miatt kihagyott játékidő a Newcastle neve mellett áll.

  • Több, mint tíz mérkőzést hagyott ki: Trippier, Isak, Lascelles, Miley, Krafth és Murphy.
  • Több, mint húsz mérkőzést hagyott ki: Joelinton, Wilson, Anderson, Pope, Botman és Barnes.
  • Több, mint harminc mérkőzést hagyott ki: Willock, Targett és persze Tonali.

serulesek.jpg

Nézzük azonban a pozitívumokat is. A már említett, elképesztő sérülés statisztikák ellenére sikerült elérni komoly rekordokat is elérni:

  • Alexander Isak 21 bajnoki góllal zárt, utoljára húsznál több találatot még Alan Shearer jegyzett.
  • A Newcastle 85 gólt szerezett a szezonban, ami klubrekord a PL érában
  • Minden hazai meccsen sikerült betalálni, ami korábban szintén nem sikerült a Premier Leagueben.
  • A +23-as gólkülönbségnél csak a dobogón szereplő csapatok zártak jobban eleve csak ezek a klubok szereztek több gólt a szezon során.

A támadások tehát kimondottan rendben voltak, igazából a legtöbbször szedett-vetett védelmen ment el ez a szezon.

Mi várható nyáron?

Az biztos, hogy érkezik a BL pénz, valamint az Adidas is befizeti az első évre járó szponzorációs összeget. Remélhetőleg a kikölcsönzött játékosok egy része, és a perememberek is távoznak, amivel nem csak bevételre tesz szert a klub, de a fizetési keret is csökken. Plusz ne feledkezzünk el arról, hogy a PIF által a jövőben megkötendő szponzori szerződésekről még nem tudni semmit. Nyilván a City példájából kiindulva sokkal reálisabb kontraktusokra van szükség, de a PL „nagyokat” védő szabályrendszere mellett másképpen nem lehet növekedni. 

Igazolások

Eddig két szabadon igazolható védő, Lloyd Kelly és Tosin Adarabioyo kapcsán voltak a legerősebb pletykák. Mindketten hajlanak rá, hogy Newcastlebe költözzenek, igaz Tosinnal kapcsolatban már érdeklődik a Manchester United és a Chelsea is. Ezeket a híreket egyelőre érdemes fenntartással kezelni, főleg, hogy a Unitednél még nem biztos, hogy Ten Haag marad, a Chelseanek pedig jelenleg nincs is edzője. Nyilván a klubvezetések nélkülük is igazolhatnak, mindenesetre fura lenne egy kicsit.

Elméletileg tárgyal a vezetőség a Valencia-val is Giorgi Mamardashvili megszerzéséről is, de a kapusért kért vételárból mindenképpen le kellene faragni. Az ő érkezése annyiból érdekes, hogy Pope mellé (elé?) érkezne. Karius menni akar, és Dubravka-t is el kellene adni. Viszont ma hír, hogy a frissen feljutó Ipswich elvinne Pope-ot, és akár Almíront is.

Apropó Almíron. Neki valószínűleg lejárt az ideje Newcastle-ben. Nem szívesen menne, de a tavaly előtti kiugró szezonja után idén visszatértünk a realitáshoz, azaz az előre lépéshez nála jobb játékosra van szükség.

 eb470324-b7a8-492f-be3d-19b6742394b9.jpeg

Végül meg kell említeni a két sláger témát, ami elárasztja a közösségi oldalakat. Napi rendszerességgel dobják be – főleg az Arsenallal kapcsolatban – Bruno Guimaraes és Alexander Isak nevét. Alapvetően egyikük sem eladó, de Guimaraesnek van a szerződésében egy 100 millió fontos kivásárlási záradék, ami a nyár folyamán 30 napig aktiválható. Természetesen a fent már Szoboszlai Dominik kapcsán leírtak részben itt is érvényesek. Tehát hiába teszi le az összeget egy klub, azzal csak a Newcastlevel szemben kerüli ki a tárgyalásokat. A játékost még meg kell győznie. Azt a játékost, aki 2022 januárjában akkor igazolt Newcastlbe, amikor a klub a tabella 19. helyén állt, olyan ponthátrányban, hogy minden szakértő kiesőnek tippelte őket. Az Európa Liga nyolcaddöntőt cserélte el a kiesés elleni harcra. Bruno abszolút közönségkedvenc lett a Tyne partján, de a város szeretete mellett a vezetőség bizalmát is élvezi az első perctől kezdve. A klub első számú franchise játékosa, az egyik (Botman, Gordon és Isak mellett) akire a Newcastle projektje épül. Minden fontosabb médiaeseményt köré építenek, a tavalyi szezonról forgatott We are Newcastle című dokumentumfilmben is nem csak megszólal, de érezhetően fontos személyként kezelik. Mert egyébként fontos is.

brrr.webp

A szezonban 37 bajnokin lépett pályára, és a teljes PL mezőnyben ő tette meg a legnagyobb távolságot, 423 km-t. Az egyetlen találkozót is 5 sárga miatt hagyta ki. Ehhez az adathoz kapcsolódik, hogy Bruno már januárban megkapta 9. sárga lapját, és onnantól azt számolgatta mindenki, hogy akkor melyik két mérkőzést kell majd kihagynia a 10. sárga utáni automatikus eltiltás miatt. Howe egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy négyszemközt kérte Brunot, hogy vigyázzon egy kicsit, mert komoly baj a csapatnak, ha két meccsen nem számíthatnak rá. Bruno csak annyit válaszolt, hogy „nyugi főnök, nem lesz több lap”. Teljesítette. Nincs 100 % a profi labdarúgásban, mindenesetre valószínűleg nagyon komoly ajánlat kellene, hogy Guimaraes elhagyja Newcastle-t.

Isak esetében is hasonló a helyzet. Ami különbség, az az, hogy neki jelenleg dolgoznak az új szerződésén, amibe a pletykák szerint 200 millió fontos kivásárlási záradék kerül bele. Igen, jól olvastátok.

Mindkét játékos kapcsán egyértelmű a klub üzenete. Vége van azoknak az időknek, amikor a Big Brand Six, vagy valamelyik külföldi óriás rámutat a legjobb játékosokra, és akkor az majd hozzájuk igazol. Ennek mostantól az az ára, hogy az értük kapott pénzből legalább két, de inkább három hasonló képességű játékost tudjanak megszerezni. Nincs több lerablás.

Ebben a szellemiségben várjuk a nyarat és az átigazolásokat. Mennyiségben és minőségben is van hová fejlődni, miközben nem kevés játékos van, akit átadó listára kell tenni.

 2832.webp

Szűk három hónap múlva kezdődik az új szezon, a mostanit pedig úgy zárhatjuk le, hogy a BL-el, a sok sérüléssel, a rengeteg rúgott góllal, a fájó vereségekkel és nagy diadalokkal együtt ismét felejthetetlen kilenc hónapon vagyunk túl. Magasságok és mélységek. Egy kicsit előre szaladtunk, ezért most vissza kellett lépnünk párat. Viszont nem álltunk meg, sőt egy kis pihenő után megerősödve folytatjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://newcastleunited.blog.hu/api/trackback/id/tr5218414653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása