Pontosan 21 éve, a 2002/2003-as szezontól vezette be a FIFA a klasszikus nyári/téli átigazolási szabályrendszert. Alapesetben a klubok nyáron végeznek komoly keret átalakítást, a januári időszakban pedig a tűzoltás kerül előtérbe. Ennek megfelelően jóval kevesebb az olyan megfontolt igazolás, amit nem előz meg valamilyen kisebb pánik vagy kényszerhelyzet.

Ebben a posztban a Newcastle januári bevásárlásait mutatjuk be azóta, hogy klasszikus téli átigazolási szezonról beszélünk. Voltak nagy fogások, és olyanok is amiket már elfelejtettünk. Meg olyanok is, amiket szeretnénk elfelejteni.

2003

Nem is télen, hanem márciusban érkezett Darren Ambrose az Ipswich Town-tól, de pályára csak az utolsó fordulóban lépett. További két szezont maradt, de nem tudott feljebb lépni a kiegészítő ember státuszból. 56 tétmeccs, 6 gól. Felejthető.

2004

Ebben az évben még halványabb fogást sikerült abszolválni, Michael Bridges személyében, aki kölcsönbe érkezett a Leedstől, és 6 mérkőzés után ment is vissza.

2005

A januárban igazolt Celestine Babayaro (Chelsea), Jean-Alain Boumsong (Rangers) és Amdy Faye (Portsmouth) trió komoly erősítésnek látszott, de valójában nem sok köszönet volt bennük sem. Babayaro volt a legnagyobb név, közel 200 Chelsea meccs után érkezett. Ténylegesen két és fél szezon alatt viszont mindössze 47 mérkőzésen számítottak rá. Faye ha lehet még gyengébben szerepelt, két év és 31 meccs után távozott. Talán még Boumsong tudta valamennyire megmenteni a karrierjét, amikor a Serie B-be kiesett Juventusba igazolt, de Newcastleben az ő nevét sem foglalják dalba.

2006

Nyáron nyolc új ember érkezett, így aztán 2006 januárjában senkit nem igazolt a klub.

2007

Oguchi Onyewu érkezett kölcsönbe a Standard liege-től... Nem emlékeztek? Ne törődjetek vele. Senki más sem.

2008

Csak és kizárólag fiatalok jöttek a tartalék csapatba, viszont itt kell kiemelnünk valakit. Az akkor még a 18. életévét be sem töltő Kádár Tamásért 900.000 fontot fizetett a Newcastle a ZTE-nek. Nagy büszkeség volt ez itthon, és a reméltük, hogy ha nem is egyből, de mondjuk egy fél éves beilleszkedést követően Kádi bemutatkozhat a Premier Leagueben. 

Az élet másképpen hozta. Kádár leigazolását még Sam Allardyce és stábja intézte, azonban mire az aláírásra került sor, már Kevin Keegan ült a Newcastle padján. Ettől persze még megkaphatta volna a bizonyítási lehetőséget, de tavasszal erre nem került sor. A következő szezonban három menedzser, káosz, majd kiesés, amit talán nem is volt baj, hogy Kádár a tartalékcsapatban követett nyomon. A következő évben aztán Chris Hughtontól kapott némi játékidőt, és 16 mérkőzésen szerepelt az első csapatban. Végül még másfél évig Alan Pardew kezei alatt is játszott, illetve pontosabb az a kifejezés, hogy a keretben volt. Sajnos a newcastle-i pályafutását egy súlyos sérülés is hátráltatta. Sokkal több lehetett volna benne. 

2009

Keegan menesztése után Joe Kinnear vezetésével is a kiesés elleni harc volt a tavasz fő projektje Newcastleben, ezért olyan emberek kellettek, akik bírják a darálót. Peter Lövenkrands (Rangers), Kevin Nolan (Bolton) és Ryan Taylor (Wigan) személyében ilyen játékosok érkeztek. A közönség minhárom játékost a szívébe zárta, de egyértelműen Nolan gyakorolta a legnagyobb hatást a következő években. 

Michael Owen távozása, és Nicky Butt gyakori sérülései miatt Nolan már a következő évben a Championshipben felhúzhatta a csapatkapitányi karszalagot. 91 mérkőzésen 30 gólt szerzett, köztük mesterhármast a Sunderland ellen. A rossz nyelvek szerint 2011 nyarán Alan Pardew kérésére bontották meg a Nolan-Barton-Alan Smith triumvirátust, mert a három angol szövetsége már inkább mérgező volt az öltözőre nézve. A szurkolók sajnálták ugyan, de a helyére szerződtetett Yohan Cabaye és következő évben elért 5. hely a vezetőséget igazolta.

2010

Ne szaladjunk azonban annyira előre. 2010 januárt írunk és a csapat a másodosztályban üti-vágja a mezőnyt, hogy meglegyen az azonnali visszajutás. Ekkor érkezett a klubhoz Danny Simpson (Man. United), Wayne Routledge (QPR), Mike Williamson (Portsmouth) és Leon Best (Coventry) Közülük talán Routledge volt az aki a legkevésbé hagyott mély nyomot a szurkolókban, a Williamsonhoz kötődő emlékeket meg szívesen felednénk.

2011

A visszajutást követően jó, masszív kis középcsapatként álltunk télen, amikor hatalmas meglepetésre menesztették Chris Hugtont, és érkezett Alan Pardew. A java viszont csak ezután következett: Andy Carroll a Liverpoolba távozott és helyette érkezett Shefki Kuqi, a csapat nélküli finn támadó.

Arról, hogy ez az átigazolási szezon emlékezetes legyen csak Hatem Ben Arfa (Marseille) megszerzése gondoskodott. A francia szélső nyáron érkezett kölcsönbe, de januárban vált hivatalossá, hogy a Newcastle le is igazolja. A dolog szépséghibája, januárban Ben Arfa éppen a rehabilitáció felénél járt, ugyanis októberben Nigel De Jong eltörte a lábát egy City elleni bajnokin. VAR és látó bíró hiányában az esetet le sem fújták. A felépülés után Ben Arfa rengeteg emlékezetes pillanatal örvendeztette meg a szurkolókat, azonban Pardew őt is félremenedzselte, és nem sikerült szépen elválnia a klubtól. A szurkolók azonban a mai napig jó szívvel gondolnak rá.

2012

Egyetlen érkező, és micsoda tavasz. Papiss Demba Cissé (Freiburg) nem sokaknak volt ismerős, és azt meg senki nem gondolta volna, hogy a Bundesliga középmezőny után ekkorát villant a Premier League-ben. A szenegáli csatár azonban nem szórakozott.

Tavasszal 14 bajnokin 13 gólt szerzett, amivel főszereplő volt abban, hogy a Newcastle a szezon végén ötödik helyen végezzen, és indulhasson az Európa Ligában. Demba Ba-val remek párost alkottak a Chelsea elleni gólját pedig a szezon találatának választották. A következő négy évben nem tudta megismételni ezt a góltermést. Többször volt sérült, egyszer köpködésért eltiltott, végül 131 tétmeccs és 44 gól után igazolt Kínába.

2013

Az Európa Ligával járó meccsterhelés bekérte az árát, főleg hogy Vurnon Anita volt az egyetlen nyári átigazolás. Mike Ashley aztán észbe kapott és gyorsan felvásárolta a fél francia ligát. Érkezett ugyan a svájci Kevin Mbabu (Servette) rajta kívül viszont csak Ligue 1 játékosok: Mathieu Debuchy (Lille), Yoan Gouffran (Bordeaux), Mapou Yanga-MBiwa (Montpellier), Moussa Sissoko (Touluse) és Massadio Haidara (Nancy)  

Debuchy akkor romlott el, amikor lille-i barátja Cabaye távozott. Gouffran jó szolgálatott tett a klubnak, szürke eminenciásként még a Champoban is robotolt. Yanga-MBiwa-t Pardew nagyon nem tudta használni, Haidarat pedig pont akkor rúgták le brutálisan, amikor kezdett volna belejönni. Sissoko? Az ő esete a legfurább. A szurkolók kezdetben nagyon szerették, a csapattársak kapitány helyettesnek választották. Ő viszont olyan flegma és unott volt a meccsek nagy részében, hogy mindenki megkönnyebbült, amikor a 2016-os kiesés után a Spurs 30 millió fontért elvitte.

2014

Luuk De Jong érkezett kölcsönbe a Borussia Mönchengladbachtól. Semmi? Nekünk sem. Tudjátok miért? Mert 12 mérkőzésen egyetlen emlékezetes megmozdulása sem volt.

2015

Senki... Alan Pardew januári menesztése után John Carver valószínűleg körül sem nézhetett a piacon. Majdnem kiesés lett a vége. Hogy milyen morális mélységekben volt a csapat, azt az jelzni a legjobban, hogy a szezon végén a rákbetegségéből felgyógyuló Jonas Gutierrez és Ryan Taylor is telefonon kapta meg az értesítést, hogy átadó listára kerültek. Állítólag a két játékos egy edzőképzésen vett részt, amikor Taylort hívta a hírrel Carver. Majd megkérdezte ott van-e, Jonas, mert akkor őt is adja már egy kicsit. Szégyen.

2016

Az Ashley éra második kiesését hozta a szezon, a totál fogalamatlan Steve McClarent későn, csak márciusban váltotta Rafa Benítez. Januárban érkezett ugyan Henri Saivet (Bordeaux), Jonjo Shelvey (Swansea) és Andros Townsend (Tottenham) de ők sem tudtak segíteni. Ha, és még valaki. Kölcsönben Seydou Doumbia (Roma), az elefántcsontparti csatár, aki a FIFA játékokban mindig nagyon jó értékelést kapott, a valóság azonban messze nem nézett ki ilyen jól. Végül Benítez már azért nem játszatta, hogy ne kelljen életbe léptetni a meccsszámokhoz kötött vásárlási kötelezettséget.

Ebből a felsorolásból egyértelműen Jonjo Shelvey volt az, aki meghatározó tudott lenni. A következő évben a másodosztályban és a feljutást követően is. Beníteznél nagyon ment, Bruce-nál kevésbé, a Howe féle robotoló középpályára pedig nagyon nem illett. Remekül lát a pályán, kivételes rúgótechnikája van, de a letámadásra épülő focihoz soha nem volt meg a fizikuma. Tavaly igazolt a Nottinghambe, de azóta már Törökországban játszik.

2017

A kiesés utáni nyáron Benítez vérátömlesztést hajtott végre a kereten, így aztán januárban senki nem érkezett. Nem is volt rá szükség, a csapat - ha nem is simán, de - bajnokként tért vissza az első osztályba.

2018

Újoncként volt pár poszt, amit ezen a télen is meg kellett erősíteni, de a vezetőség elsősorban kölcsönjátékosokban gondolkodott. Érkezett Kenedy (Chelsea), Islam Slimani (Leicester City) és Martin Dubravka (Sparta Prague). A szlovák kapust érdemes egyedül kiemelni. Első számú kapusként is megállta a helyét, majd az utóbbi időben Pope mögött is bizonyította, hogy ha kell akkor jó beugró. Ezt követhetjük nyomon idén is.

2019

Átigazolási rekord született, amikor Miguel Almíron 21 millió fontért Newcastlebe szerződött. Az Atlantaban középső támadó középpályásként szereplő paraguayi Benítez alatt ismerkedett a ligával, Steve Bruce alatt szenvedett, Eddie Howe érkezése vele is csodákat művelt.

 A tavalyi szezon brutális felülteljesítésének ő a mintapéldánya, élete szezonját produkálta. Sajnos tartani sem tudja idén a tempót, nem hogy fejlődni. Szóba került az eligazolása, elképzelhető, hogy Szaúd-Arábiaába távozik.

 2020

Steve Bruce kölcsönbe kapott játékosokat januárban a Nabil Bentaleb (Schalke), Valentino Lazaro (Inter), Danny Rose (Tottenham) trió egyik tagja sem volt annyira meggyőző, hogy maradjon. Sőt, annyira sem, hogy sokat írjunk róluk.

2021

Kölcsöbe érkezett Joe Willock (Arsenal) és megmentette Bruce hátsóját a 14 meccsen szerzett 8 góljával. Nyáron vissza is hívták, és kapott egy hatéves szerződést.

Gyors, intenzív játékos, az egyetlen probléma a sérülésekkel van. Most is éppen a rehab vége felé jár, reméljük minél előbb alkalmas lesz a játékra. Letámadásban, átmenetekben egészen más a Newcastle játéka, ha ő is a pályán van.

2022

Az új éra, az új kezdet és akkor a borítókép még egyszer.

Egyértelmű, hogy a játék képe szempontjából Kirean Trippier (Atletico Madrid) és Bruno Guimaraes (Lyon) érkezése volt a legmeghatározóbb, de Chris Wood (Burnley) is szépen hozta azt, amit vártak tőle és a képen nem szereplő, ekkor még csak kölcsönbe érkező Matt Targett (Aston Villa) is. Valamint ott van még Dan Burn (Brighton) is, aki hazatért és helyi srácként mindent belead, hogy a Newcastleben játszhasson. Totálisan nem illik bele a modern balhátvéd profilba, viszont nagyon erős karakter, akinek az akaratereje és a küzdeni tudása rengeteg esetben elfedi a hiányosságait.

2023

A bravúros bentmaradás után a Newcastle tizenkilencre lapot húzott és egy még erősebb szezont produkált. Januárban érkezett és kölcsönbe távozott is Garang Kuol (Central Coast Mariners), valamit Harrison Ashby (West Ham). A fő transzfer viszont Anthony Gordon szerződtetése volt az Evertontól. 

Gordon az előző idényben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a Newcastle elleni bajnokin szinte mindenkivel kakaskodott. Erről poénból kapott is egy összeállítást az aláírását követően. Természetesen beilleszkedett a srácok közé, és a tavaszi beszoktatás után idén az egyik húzóemberré vált. Nem hogy pótlás, de a futómennyisége miatt hatalmas upgrade Saint-Maximinhez képest, telitalálat volt a megszerzése.

El is érkeztünk 2024-hez... Várjuk, hogy mi történik a következő két napban. Az FFP és a liga szabályrendszere szigorú, és amíg a tulajdonos váltásnak köszönhetően megnövekedett bevételek nincsenek masszívan jelen a könyvelésben, addig nagy pénzköltésben nem lehet reménykedni. Nyáron jön az SMS a BL pénzekről az UEFA-tól, megérkezik az Adidas, és más egyéb támogatók. Ezek a bevételek viszont idén még nem állnak rendelezésre.