Newcastle United Blog - Újkastély

Howe: "Jó felkészülési időszakot tudhatunk magunk mögött"

2024. augusztus 16. - Gyul4

Eddie Howe részt vett a Southampton elleni mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.

eh11.jpg

A Szarkák menedzsere beszélt a Southampton elleni rajtról, a csapat nyári felkészüléséről, a lehetséges érkezőkről, Sandro Tonaliról és Miggy esetleges távozásáról is.

A szezon kezdetről:

"A szezont mindig remek érzésekkel kezdi meg az ember, még úgyis, hogy nagyon sok ismeretlen vár rá, amelyet előzetesen nem tudhat. Jó felkészülési időszakot tudhatunk magunk mögött, jó formában vagyunk. Intenzív időszak volt a nyári felkészülésünk, mint mindig. Mindig otthon, hazai pályán szeretem kezdeni az új szezont, mert ilyenkor tudom, hogy a szurkolóink végig velünk lesznek. Ők nagyon fontosak a számunkra. Meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt."

A Southamptonról:

"Russel nagyszerű munkát végzett. Csodálom a játékstílusát, a Swanseanál és a Sothamtptonnál is nagyszerű munkát végzett. Taktikailag nagyon ügyes, és mellette gyors felfogású edző. Mindez azt jelenti a számunkra, hogy ez egy nagyon összetett mérkőzés lesz ellenük. Kicsit másképp játszanak, és fel kell készülnünk erre. Nagyon jó játékra lesz szükség a részünkről ahhoz, hogy győzni tudjunk."

Callum Wilsonról:

"Callum kihagy néhány mérkőzést a szezon elején. Nagyon jól halad a felépülése, jól érzi magát, és szeretne minél előbb pályára lépni. A mi dolgunk, hogy féken tartsuk őt a teljes felépüléséig,"

Sandro Tonaliról:

"Nagyon nyugodt és erős karakter, aki érzelmileg is nagyon kiegyensúlyozott. Nagyon jól teljesített az eltiltása alatt. Biztos vagyok benne, hogy voltak nehéz napjai. Nagyon jól edzett, és remek csapattárs volt. Tudom mennyire koncentrált és izgatott amiatt, hogy visszatérjen. Egy másik fontos dolog amit el kell mondanom, köszönöm a Newcastle United szurkolóinak, hogy így mellé álltak, gondoskodtak róla, és ilyen szociálisan bántak vele. Biztosan meghálálja majd a bizalmat, amikor visszatér."

Arról, hogy lehet-e Isak a Premier League gólkirálya:

"Minden képessége, és a tehetsége is megvan ahhoz, hogy a Premier League gólkirálya lehessen. A mi dolgunk ahhoz, hogy minél több alkalommal eljuttassuk hozzá a labdát, és gólokhoz segítsük."

Fabian Schärről:

"Reméljük, hogy játékra alkalmas állapotban lesz. A hét elején érzett fájdalmat a hátában, de bízunk benne, hogy tudja vállalni a játékot."

A csapat erősítéseiről:

"Mindenki a legjobb játékosokat próbálja megszerezni. Mi úgy gondoljuk, nagyon jó csapatunk van. Ezért nehéz olyan játékosokat találni, aki tovább tudja javítani a csapatunkat. Azonban ha van olyan lehetséges igazolás, aki megfelel ennek a kritériumnak, akkor megpróbáljuk megszerezni őt. Azonban nem szeretnénk feleslegesen belemenni olyan igazolásokba, amiket három hónapon belül megbánnánk. Olyan játékosokat keresünk, akik előrébb visznek minket."

Az átigazolási időszakról:

"Nem esküdhetünk meg semmire sem ugye? A június nagyon más, és stresszes volt a számunkra. Soha sem voltam ilyen helyzetben a korábban. A döntéseket nem futball szempontból, hanem pénzügyi szempontból kellett meghozni. Mindez mindennek ellent mondott arról, amit eddig gondoltam. Két tehetséges játékost elveszítettünk, akiket nem szerettem volna elveszíteni, emiatt pedig nagyon csalódott voltam. Most már azonban már csak a jövőbe tekintünk, és örülünk azoknak a játékosoknak, akik csatlakoztak hozzánk. Remélem, a következő két hétben még lesznek érkezők."

Miguel Almironról:

"A nyáron sok találgatás volt Miggy jövőjét illetően. Biztos vagyok benne, hogy ez nagyon nehéz volt a számára. Nagyon értékes tagja a csapatunknak. Mi pedig azon dolgozunk, hogy kihozzuk belőle újra azt a szintet, amelyet két évvel ezelőtt mutatott. Az csodálatos volt."

A Newcastle United szombat délután (08.17.) kezdi meg a bajnoki szereplést a Southampton ellen. A mérkőzést a Match4 TV 16:00-tól élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://newcastleunited.blog.hu/api/trackback/id/tr3318468035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása