Newcastle United Blog - Újkastély

Howe: "Bruno boldognak tűnik nálunk"

2024. április 27. - Gyul4

Eddie Howe nyilatkozott a Sheffield United elleni bajnoki mérkőzés előtt.

howe_22.jpg

A Szarkák mestere beszélt Bruno Guimares helyzetéről, Livramento egészségi állapotáról, a nyári átigazolási tervekről, és a még sérüléssel bajlódó játékosokról is.

Bruno Guimaraes záradékáról:

"Jól megtervezte, és megszervezte a klub az ő elengedési záradékát, kellett egy végpont a szerződésében. Nem akartuk, hogy folyamatos spekulációk legyenek a jövőjét illetően, ez nem jó sem nekünk, sem pedig neki, Mondanom sem kell, hogy meg akarjuk tartani őt, köré akarom építeni a csapatomat. Nagyon jó formában játszott a szezonban, emellett pedig boldognak és nyugodtnak tűnik itt. Nagyon mozgalmas nyár elé nézünk, amelynek a végén remélem, hogy olyan csapattal vágunk neki a következő szezonnak, amelynek ő is a tagja marad. Erre azonban per pillanat nincs befolyásunk, meglátjuk, hogy mi lesz. Tisztában vagyok a szerződésében foglaltakkal, de külön nem koncentrálok erre."

Az átigazolási tervekről:

"Úgy gondolom, hogy a jelenlegi helyzetünkben, és anyagi helyzetükben nem állunk készen arra, hogy elit játékosokat igazoljunk majd. Úgy gondolom tavaly is sikerült olyan játékosokat elérnünk, akiket előzetesen nem hittük volna, hogy hozzánk csatlakoznak majd. Úgy gondolom nagyon bölcsen, és megfontoltan kell majd állnunk az átigazolási piachoz. Különböznünk kell, és eltárni azoktól a kluboktól, amelyek körülöttünk vannak. Minden az adott játékostól függ, nem attól, hogy melyik csapatban játszik jelenleg. A legfontosabb kérdés, hogy a képességeivel mit tud adni nekünk, előre visz-e minket?"

A Sheffield Unitedről:

"Bátrak, ezt megmutatták az elmúlt mérkőzéseiken is, A Manchester United elleni mérkőzésük más végeredménnyel is végződhetett volna. Az a szép, hogy nekik és nekünk is gyorsan lehetőségünk nyúlt arra, hogy javíthassunk. Nem becsüljük le őket, függetlenül attól, hogy hol állnak a tabellán. Chris nagyszerű menedzser, mindig is csodáltam őt. Nehéz mérkőzés lesz, bízom benne, hogy a saját szintünkön tudunk majd játszani."

Tino Livramento egészségi állapotáról:

"Tino a Tottenham elleni mérkőzésen kezdett, majd a bokája a meccs után reagált. Minimális sérülése volt. Több más játékosnál is így van. Vigyáznunk kell rá, és remélem, hogy ez a néhány nap pihenés jó hatással volt rá, Meglátjuk, tud-e kezdeni a Sheffield ellen."

A Crystal Palace elleni vereségről:

"Csalódást okoztunk. Tisztában vagyunk ezzel, és beismerjük a hibáinkat. Nem volt meg a szükséges alkalmazkodó képességünk, és ez túl gyakran fordul elő, amikor idegenben játszunk. Jobbnak kell lennünk."

Callum Wilsonról:

"Jól van. Szerintem jól nézett ki, és jól dolgozott a körülötte lévő srácokkal. Voltak veszélyes pillanatai. Ez pozitívum volt a szerdai mérkőzésen is."

Az utolsó öt bajnokiról:

"A szerdai egy nagy lecke volt a számunkra, amelyből tanulnunk kell. Minden meccs nehéz. A mi feladatunk, hogy minden soron következő mérkőzést megfelelő mentalitással közelítsünk meg, és engedjük, hogy a játékosok megfelelő módon kifejezhessék magukat. Szeretnénk minél jobban befejezni a szezont, és minél előkelőbb helyen végezni, Fontos mérkőzések várnak ránk, efelől nincsen semmiféle kétségünk sem."

Poperól, Joelintonról és Almironról:

"Közeledik a visszatérésük, de még nincs közel a pályára lépésük. Nick részben már a társakkal együtt edz, és a lövőedzéseken is részt vesz a mezőnyjátékosokkal. Joelintonnal külön szakember foglalkozik, és saját programja van. Miggy visszatérése van a legközelebb, ő már a jövő héten visszatérhet."

Ritchie kamion sofőr jogosítványáról:

"Ez furcsa! Ez megdöbbentett, és azt hiszem, elég jól ismerem Mattet. Egy hete tudtam meg, hogy kamionsofőrnek tanul. Ez is azt mutatja, milyen kíváncsi természet. Mindig próbál fejlődni."

A bejegyzés trackback címe:

https://newcastleunited.blog.hu/api/trackback/id/tr3718391253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása