Hétfő este a Leicester City otthonában lép pályára a Newcastle United. A mérkőzés favoritjai egyértelműen a Szarkák.
A kérdés ugyanakkor adott, sikerül-e hozni Eddie Howe fiainak a kötelezőt?
Hétfő este a Leicester City otthonában lép pályára a Newcastle United. A mérkőzés favoritjai egyértelműen a Szarkák.
A kérdés ugyanakkor adott, sikerül-e hozni Eddie Howe fiainak a kötelezőt?
A hétközi Wimbledon elleni Ligakupa mérkőzés után ezúttal a bajnokságban vár újabb megmérettetés a csapatra, mégpedig a Sean Dyche vezette Everton lesz az ellenfél idegenben. Ez lesz Eddie Howe 300. Premier League mérkőzése menedzserként.

A Fulham elleni fájó vereségre jól reagált a csapat. Előbb sikerült egy 1-1-es döntetlent elérni a bajnoki címvédő Manchester City ellen, egy olyan mérkőzésen, amelyen végre azt láthattuk a csapattól, amelyet folyamatosan látni szeretnénk. Nagy intenzitással, bátran és szervezetten játszottunk, több szép akciót is vezettünk, és fizikailag is bírtuk a mérkőzést.
Véget ért a válogatott szünet, vasárnap délután pedig folyatódik a bajnokságban való megmérettetés a Wolverhmapton Wanderers és a Newcastle United számára.

A Szarkák pozitívan kezdték a 2024/25-ös bajnoki idényt. Az első három fordulóban lejátszott mérkőzésükből kettőt megnyertek (egy döntetlen mellett), és rendkívül fontos győzelmet arattak két héttel ezelőtt a Tottenham ellen. Mindazonáltal ugyanakkor fontos azt is kijelenteni, hogy a pályán nyújtott teljesítménye közel sem volt meggyőző a csapatnak az eddigi mérkőzéseken: a folyamatos kontroll hiányzott a meccseken, és egy-egy mérkőzésen belül voltak időszakos kihagyásai is a csapatnak. Howe is elismerte a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón, hogy a csapat még nem érte el a maximális fordulatszámot.
Eddie Howe részt vett a Southampton elleni mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.

A Szarkák menedzsere beszélt a Southampton elleni rajtról, a csapat nyári felkészüléséről, a lehetséges érkezőkről, Sandro Tonaliról és Miggy esetleges távozásáról is.
A Newcastle szezonjának értékelése után most a játékosok jönnek. Az értékelés természetesen erősen szubjektív, és egy kicsit sem szigorú, mert arról, hogy ilyen hullámzóra sikerült a szezon, inkább tehetnek a sérülések, mint a rossz teljesítmények.

Haladjunk hát végig szépen a kereten, ahol a rövid értékelés után megkapják az osztályzatot is a játékosok.
Egy évvel ezelőtt eufórikus hangulat szállta meg a Tyne partját. A Newcastle United negyedik helyen végzett a bajnokságban, és ezzel a klub húsz év után ismét bejutott a Bajnokok Ligájának csoportkörébe. Az öltözőben, a szakmai stábban és a vezetőségben is tökéletes volt az összhang, mindenki pozitív hangulatban várta a következő szezonnal járó új kihívásokat.
A kezdeti lendület aztán a fokozódó meccsterhelésben alábbhagyott, a keret pedig a sorozatos sérülések következtében jelentősen megfogyatkozott. A szezon közepén bekövetkezett mélyrepülés után tavasszal ugyan hellyel-közzel kiegyenesedett a Newcastle, de végül előbb a TOP 6-ról csúsztunk le, majd egy héttel később kiderült, hogy az európai kupaindulásról is.
Eddie Howe nyilatkozott a Sheffield United elleni bajnoki mérkőzés előtt.

A Szarkák mestere beszélt Bruno Guimares helyzetéről, Livramento egészségi állapotáról, a nyári átigazolási tervekről, és a még sérüléssel bajlódó játékosokról is.
Bruno Guimaraes elismerte, hogy a Newcastle United eddigi szezonja nem úgy alakult, ahogyan előzetesen elképzelte.

Ami a legjobban csalódást okoz a számára, hogy hiányzik a folytonosság a csapatból, a jó mérkőzéseket rossz mérkőzések váltják fel. Ennek ellenére továbbra is boldog a St. James' Parkban.
Pontosan 21 éve, a 2002/2003-as szezontól vezette be a FIFA a klasszikus nyári/téli átigazolási szabályrendszert. Alapesetben a klubok nyáron végeznek komoly keret átalakítást, a januári időszakban pedig a tűzoltás kerül előtérbe. Ennek megfelelően jóval kevesebb az olyan megfontolt igazolás, amit nem előz meg valamilyen kisebb pánik vagy kényszerhelyzet.

Ebben a posztban a Newcastle januári bevásárlásait mutatjuk be azóta, hogy klasszikus téli átigazolási szezonról beszélünk. Voltak nagy fogások, és olyanok is amiket már elfelejtettünk. Meg olyanok is, amiket szeretnénk elfelejteni.
Eddie Howe elmondta a Fulham elleni FA-kupa mérkőzés után a sajtóban, hogy elégedett lenne azzal, hogyha a jelenlegi kerettel folyathatná az idény hátralévő részét.

A Szarkák menedzsere ugyanakkor hozzátette azt is, nem tudja biztosra garantálni azt, hogy senki sem fog távozni a csapattól januárban.