Bruno Guimaraes a Globe Esport-nak beszélt arról, miként élte meg eddigi pályafutását a Szarkáknál.
"Életem egyik legnehezebb döntése volt, azt hiszem, körülbelül négy napig nem is aludtam a végső döntés meghozatala előtt. Nem fogok hazudni, igen, féltem." - mondta el a januári átigazolásának a körülményeit Guimaraes. "Annál is inkább féltem, mivel a klub a kieső zónában volt akkor még. De miután megérkeztem, és túl voltam az első edzésemen, az önbizalmam ismét megnőtt. Miután elkezdtem játszani, minden elkezdett működni, és végül a 11. helyen végeztünk egy olyan csapattal, amely az utolsó előtti helyen állt még akkor, amikor odaigazoltam."
"Életem legjobb döntése volt a Newcastle-hez igazolni, és a Premier Leaguet választani. Úgy gondolom, ez a válogatott béli pályafutásomat is nagyban segítette."
A Premier Leagueről a következőképpen vélekedik a brazil válogatott középpályás:
"A PL egy nagyon nehéz verseny, minden meccs kiegyenlített, minden csapat jó. Itt nincsenek könnyű meccsek, sokszor láthatjuk azt, hogy a kiesés elől menekülő csapatok legyőzik a bajnokság legjobb csapatait."
"Nagyon nagy intenzitással játszanak a csapatok Angliában. A Ligue1-ben jó néhány mérkőzés volt már a lábamba ebben a szezonban, de az első három PL mérkőzésemen én is jelentősen megéreztem azt, hogy itt mennyivel nagyobb sebességgel játszanak a csapatok."
"Ez a világ legnehezebb bajnokságba, nagyon nehéz itt játszani, de én mindig is szerettem volna kipróbálni magamat a Premier Leagueben. Minden játékos játszhatna legalább egy évet Angliában, hogy a saját bőrén megtapasztalhassa, itt a futball valóban más."
Bruno jelenleg Dél-Koreában tartózkodik a brazil válogatottal, amely előbb Dél-Korea és Japán ellen játszik majd felkészülési mérkőzést, utána pedig az ősi rivális Argentínával mérkőznek majd meg.