Newcastle United Blog - Újkastély

Bosszantó vereség az Everton ellen

2022. március 18. - Gyul4

nu-everton.jpgA Newcastle United tegnap este 1-0-ra kikapott az Everton otthonában. A liverpooli kékek egy kései góllal, emberhátrányban nyerték meg a mérkőzést a Szarkákkal szemben.

A gól nélküli első félidő után - amelyben a Newcastle United játszott jobban - mindkét csapat menedzsere úgy látta, hogy nincs szükség a változtatásra, így a második félidőre is ugyanaz a 22 játékos futott ki a pályára.

A második félidő szokatlanul "kezdődött", egy fiatal aktivista a nyakát az Everton kapufájához kötötte egy gyors kötöző segítségével, amelynek következtében csaknem 8 percig állt a játék.

A 65. percben a Newcastle United egy távoli lövéssel próbálkozott, azonban Krafth lövését Asmir Begovic hárítani tudta. Néhány perccel később pedig Guimaraes lövését kellett hárítania a bosnyák kapusnak.

Eddie Howe a 71. percben pályára küldte a sérüléséből felépülő Saint-Maximint. A francia játékos Almirónt váltotta a pályán. Fraser pedig a csere után átkerült a jobb szélre, a bal szélen pedig Saint-Maximin játszott.

Az Everton ebben az időszakban igyekezett nagy nyomást gyakorolni a Szarkákra. A 78. percben Gordon próbálkozását kellett hárítania Dubravkanak.

A Lampard vezette liverpooli kékek a 83. percben 10 emberre fogyatkoztak. Allan brutális belépője után elsőre még csak sárga lapot adott Craig Pawson, azonban a szituáció visszatekintése után (VAR) már piros lapot adott a brazil középpályásnak a játékvezető.

A 85. percben Fraser helyett jacob Murphy érkezett a pályára.

A 90. percben Guimaraes passzolt a szélre Murphynek, ő Willocknak passzolt a tizenhatoson belülre, akinek a lövését hárítani tudta Begovic.

A játékvezető 14 perces hosszabbítást ítélt. A hosszabbításban a sántikáló Kraft helyére Manquillo érkezett a pályára.

Eddie Howe fiai nem tudtak élni az emberelőnnyel és a 14 perces hosszabbítással, nem sikerült komolyabb helyzetet kialakítaniuk.

Az Everton gyakorlatilag a semmiből, a 99. percben szerzett Iwobi gólnak köszönhetően megnyerte a mérkőzést. A nigériai támadó egy középpályán történt labdaszerzés után kényszerítőzött Calwert-Lewinnel, majd Dubravka mellett a kapuba lőtt.

A Newcastle zsinórban két vereséggel vonul a válogatott szünetre, az Everton pedig nagyon fontos győzelmet aratott. Ezt a mérkőzést pedig jobb lesz minél előbb elfelejtenie a csapatnak, és nekünk is.

A Newcastle United legközelebb április 3-án (17:30), a Tottenham Hotspurs otthonában lép pályára.

Everton - Newcastle United 1:0 (0:0)
Gólszerző:
 Iwobi (90’+9)
Kiállítva: Allan (83’)
Vezette: Craig Pawson


Newcastle: Martin Dubravka, Emil Krafth (90’+3 Javier Manquillo), Fabian Schär, Dan Burn, Matt Targett, Joe Willock, Bruno Guimaraes, Joelinton, Ryan Fraser (85’ Jacob Murphy), Miguel Almiron (71’ Allan Saint-Maximin), Chris Wood.

Everton: Asmir Begovic, Seamus Coleman, Mason Holgate, Michael Keane, Ben Godfrey, Allan, Abdoulaye Doucoure, Alex Iwobi, Demarai Gray (76’ Dominic Calvert-Lewin), Anthony Gordon (90’+15 Andros Townsend), Richarlison (88’ Andre Gomes).

A bejegyzés trackback címe:

https://newcastleunited.blog.hu/api/trackback/id/tr7117783652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása