Newcastle United Blog - Újkastély

Félidőben 0-0 - Köszi Dubravka!

2024. január 02. - Ruzsinszki Ádám

Az első félidő első negyed órájában nagy nyomás alá helyezte a Liverpool a Newcastle kapuját. Aztán nem csak nyomás volt, hanem hálót érő, de meg nem adott gól is. Majd egy 11-est érő Botman szabálytalanság, amit Dubravka hárított.

Összességében a Newcastle nagyon megilletődve kezdte a mérkőzést. A kihagyott tizenegyes után viszont kezdtek végigmenni a Newcastle kontrák. Szépen felépített akciókról nem beszélhetünk, de a kontrák legalább végig mentek, és veszélyt is jelentettek. Közben nagyon sokat köszönhetünk Szoboszlainak, aki rengeteg labdát adott el a középpályán. Valmint Nuneznek is, aki viszont mindent kihagyott, amit lehetett.

A Newcastle letámadása esetleges volt. A legnagyobb helyzeteket abból alakította aki a Liverpool, hogy egy-egy letámadásunkat mélyen a középpályára felpasszolt labdával semlegesítették, valamint ezzel a védelmünket is sokszor kiszolgáltatott helyzetbe hozták.

Miley-ban még mindig nagyon magabiztos középpályást látok, és megmondom őszintén, hogy nem hiányzik onnan senki. Longstaff helyett jöhetne egy Sandro, de most vele sincs probléma, de talán még ő az, aki a legkevésbbé összetett játékos.

dubravka.jpg

Tovább

Jön 2024 első bajnoki mérkőzése: Liverpool-Newcastle

2024. január 01. - Gyul4

Ma este az Anfield Road-on lép pályára a Newcastle United. A Szarkák ellenfele a listavezető Liverpool lesz a bajnokságban.

pool-nufc.jpg

A Vörösök a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésükből hármat megnyertek, két alkalommal pedig döntetlent játszottak. Ezzel szemben Eddie Howe fiai a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésükből négy alkalommal veszítettek, és egy alkalommal győztek.

Ha csak a jelenlegi formát nézzük, egyértelműen a liverpooliak a mérkőzés esélyesei... De a labda gömbölyű, a futballban bármi megtörténhet...

Tovább

PSG-Newcastle beharangozó

2023. november 28. - Gyul4

A válogatott szünet utáni első mérkőzésén magabiztos győzelmet aratott a Newcastle United hazai pályán a Chelsea ellen. A Szarkák 4-1-re győztek a londoni riválisuk ellen, és mind a négy góljukat különböző játékos szerezte: Isak, Lascelles, Joelinton és Gordon révén.

A PSG szintén győzelemmel hangolt a ma esti mérkőzésre. A párizsiak 5-2-re győztek a Monaco ellen, és az öt góljukat öt különböző játékos szerezte: Ramos, Mbappe, Dembele, Vitinha és Kolo Muani révén.

psg-nufc.jpg

A ma esti mérkőzés előtt a fő kérdést az adja, hogy a Newcastle United életben tarja-e a Bajnokok Ligája csoportkörből való továbbjutáshoz az esélyeit? Vagy pedig már ma este eldől-e az, hogy nem folytathatják majd a tavasszal a legrangosabb európai kupa sorozatban...

Tovább

Hall: "Meg akartuk mutatni a Manchester United ellen"

2023. november 03. - Gyul4

Lewis Hall elismerte, a Newcastle United játékosai azzal a mentalitással mentek ki a pályára a Manchester United ellen, hogy megmutassák mire képesek. Ugyanakkor megjegyezte azt is, nem számítottak arra, hogy 3-0-ra győzni fognak.

hall.png

Hall számára egyébként a továbbjutás mellett azért is lehet emlékezetes a mérkőzés, mivel megszerezte profi pályafutása első felnőtt gólját.

Tovább

Szarkák a válogatottban: október

2023. október 14. - Gyul4

Az elkövetkezendő napokban ismét válogatott megmérettetés vár a Newcastle United játékosaira. Lesznek akik világbajnoki vagy Európa-bajnoki selejtezőn lépnek pályára.

bg.jpg

Nézzük, mely Newcastle United játékosokat érint a válogatott szünet.

Tovább

West Ham-Newcastle előzetes

2023. október 08. - Gyul4

A csapatnak immáron már harmadik hete kell majd helytállnia úgy, hogy a hétközben még más versenysorozatban (Ligakupa vagy Bajnokok Ligája) léptek pályára a játékosok, a hétvégén pedig már újra a bajnokságban kell bizonyítaniuk.

newcastle-psg.jpg

Eddig a csapat számára nem okozott különösebb gondot ez a fajta erőfeszítés. A Milan elleni (0-0) Bajnokok Ligája mérkőzés után a Sheffield United ellen gálázott (0-8) a csapat, a Manchester City elleni (1-0) Ligakupa mérkőzés után pedig a Burnley ellen sikerült nyernünk (2-0). Most a hétközi PSG elleni győzelem (4-1) után a West Ham United otthonába látogatunk.

Tovább

Szarka jelöltek a Premier League díjaira

2023. október 07. - Gyul4

Eddie Howet, Kieran Trippiert és Miguel Almirónt is jelölték a Premier League különböző díjaira szeptember hónapban.

miggy24.jpg

A kevésbé zseniális augusztus után meglehetősen jól sikeredett a Newcastle United számára a szeptemberi hónap. A Szarkák a hónap eleji Brighton elleni vereség után zsinórban három győzelmet arattak, és közte volt a Sheffield United elleni (0-8) győzelem is, amelyen nyolc különböző játékos szerzett gólt.

Tovább

Newcastle-PSG beharangozó

2023. október 04. - Gyul4

Három zsinórban aratott aratott Premier League győzelem, valamint a Manchester City kiütése után a Liga-kupából fogadjuk a PSG-t a Bajnokok Ligájában hazai pályán, az F csoport második meccsén.

isak-mbappe.jpg

Az első mérkőzésükön a Szarkák gólnélküli döntetlent értek el az AC Milan ellen idegenben, míg a PSG pedig hazai pályán 2-0-ra győzni tudott a Borussia Dortmund ellen.

Tovább
süti beállítások módosítása